ÉG – felolvasószínházi est – Okuláré Projekt- Szegedi Egyetemi Színház(SZESZ)

calendar_month Időpont: Elmúlt
place
Helyszín: Grand Café Szeged
map Térkép

Mély levegő! Kilövésre felkészülni! A határ a csillagos ég! Pályázóinknak most az #ÉG hívószó adta azt a bizonyos szikrát, mi pedig már égünk a vágytól, hogy megmutassuk a 3 legfrissebb szövegünket. Gyertek színházba, zárjuk együtt az évadot, mielőtt kitör a nyár! ⛅❤️‍️

Merre vezet az út, és ki vezet minket az úton? Ha körülöttünk a káosz tombol, segít-e, ha felnézünk az égre? Indulj el. Érj körbe. Kézen fogva. Vagy elrugaszkodva. Utazásra hívunk térben és időben!

⏩️ Az este folyamán három, egyenként negyedórás egyfelvonásos szöveg hangzik el dramatizált felolvasóest formájában. Ezt követően közönségszavazás, majd a nézők, az előadók és a szervezők részvételével közösségi szövegfeldolgozás következik, amire szintén szeretettel várunk!

A szövegek, ahogy mindig, kéthavi rendszerességgel megvalósuló nyílt, névtelen pályázatunkra érkeztek, kiválasztásukban és fejlesztésükben ez alkalommal műhelyvezetőként Csernai Mihály drámaíró, dramaturg volt segítségünkre.

Program: Mérész Bogi – Ég veled, király! Stermeczky Boglárka Eszter – Rádiójáték Wolff Nikoletta – Anya, ég a rántott hús!

Az esemény ingyenes, de köszönjük, ha a helyszínen 2.000 forintos támogatói jegy, vagy könyv, emléktárgy megvásárlásával segíted a független kortárs színház fennmaradását és fejlesztését. Idén is minél több olyan lehetőséget szeretnénk biztosítani, ahol a tehetséges drámaírók és egy diverz közönség találkozhatnak és tanulhatnak egymástól.

️ Helyszíneink voltak az évadban: Budapest | MU Színház, Trafó, Manyi Kulturális Műhely, Debrecen, Dunaszerdahely, Győr, Miskolc, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Paks, Sopron, Százhalombatta, Szeged, Székesfehérvár, Tapolca, Veszprém, Bécs, Zürich, Berlin, Madrid, Malaga, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Tel-Aviv, Vancouver, Japán

Szeretnél Te is színpadra kerülni a szövegeddel? Figyeld az oldalunkat a jövő évad első pályázatáért, és ha megszáll az ihlet, ne habozz elkezdeni írni!

Szervezők: Fiatal Drámaírók Háza, Amargant Színházi Műhely

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.